A lebontó folyamatokban a sejtek oxigén segítségével a szerves anyagok szénatomjait szén-dioxiddá, hidrogénjeit vízzé oxidálják (biológiai oxidáció). Ebben a folyamatban kémiai energia is keletkezik, amely az ún. ATP-molekula kötéseiben raktározódik.

A DNS-molekulák két polinukleotid-láncból állnak, amelyek egymás körül feltekeredve jellegzetes kettőshélix-szerkezetet alkotnak. A kettős hélixben a két polinukleotid-lánc távolsága állandó, és a szerves bázisok a hélix belsejében rejtőznek. A két láncot a bázisok között kialakuló hidrogénkötések tartják össze. A bázispárképzés szigorú szabályok szerint történik: adeninnel szemben timin, guaninnal szemben pedig citozin állhat. Az adenin és a timin között kettő (A=T), a guanin és a citozin között három hidrogénkötés (G≡C) jöhet létre. A kettőshélix-szerkezet miatt a DNS kevéssé reakcióképes vegyület. Így kémiai összetétele a sejt élete során többnyire nem változik.

Az ősi nyitvatermőkből fejlődtek ki, első képviselőik a földtörténet középidejének vége felé, mintegy 150 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Ugrásszerű elterjedésüket elsősorban a magkezdemények fokozottabb védelme, a színes virágtakaró és a rovarmegporzás tette lehetővé. A földtörténet újidejének kezdetén, kb. 70 millió évvel ezelőtt a növénytakaró legnagyobb részét már a zárvatermők alkották.

Hosszú leírás